Ma egy vidám, színes bejegyzést akartam posztolni, de nem találom a képeimet, szóval ezt el kell napolnom. Helyette egy általában ismert, mégis sokaknak talán megfejthetetlen képet gondoltam berakni. Andrew Wyeth neve talán nem mindenkinek cseng ismerősen, de a leghíresebb festményét szerintem sokan látták már. A Christina világ című alkotás 1948-ban készült, számomra mindig is titokzatos, kísérteties, álomszerű volt.
Azért olyan riasztó, sőt félelmetes a kép, mert a címben is megnevezett lány magányosan, hátulról van ábrázolva, és az ő szemszögéből látjuk a házakat a távolban. A fiatal, vékony lány kicsavarodott testtartása kétségbeesésről árulkodik, szinte görcsösen vissza akar jutni a házhoz, ami azonban áthidalhatatlanul messze van. Mint egy elérhetetlen álom. A komor hangulathoz a fáradt színek, a szürke égbolt is hozzájárul. Ez Christina világa? Az elérhetetlen ház? Egy komor álom?
Ha alaposabban megnézzük a részleteket, például a fű aprólékos megfestését, eszünkbe juthatnak Dürer akvarelljei. Nem csoda, hiszen Wyeth egyik fő példaképe a német reneszánsz mester volt. Temperával festett, ami hozzásegít a depresszív hangulat eléréséhez.
De nem csak félelmetes ez a kép, hanem megható is. Ez azonban csak akkor derül ki, ha tudjuk, ki volt a modell, és kinek a világa ilyen kilátástalan. Christina Olsen egy izombetegség miatt béna volt, alsótestét nem tudta mozgatni. Így már érthető a magány és az elérhetetlen ház. Wyeth így nyilatkozott a festményről: "Az ember tudjon fennkölten költői lenni, de legyen tudatában a durva, földi valóságnak." Én azért szeretem nagyon ezt a képet, mert megható, mégsem szentimentális, a komorság ellenére remény és erő van benne.
